Vámos György balettje William Shakespeare műve alapján
Szergej Prokofjev zenéjében találta meg Vámos György Rómeó és Júlia című balettjének a kulcsát, amelynek 1997-ben a Rheinoper-ben volt a premierje. A renaissance-ból a múlt század 20-as éveibe átültetetve hozza összhangba a koreográfus a klasszikus balett hagyományait a Prokofjev-i igénnyel, hogy „megmutassa a színpadon az emberi érzelmeket“. Vámos olyan táncoló színészeket akar, akik a testükkel beszélnek és énekelnek. Rómeó és Júlia, nála két olyan fiatal, akik a darab elején még gondtalanok, egy kicsit naívak, de képesek elsöprően szenvedélyes érzésekre is, amelyek aztán tragédiába torkollanak. Nem egy álmodozó táncoló párt mutat, hanem két életvidám, erőteljes egyéniséget – akik elég erősek ahhoz, hogy szeressenek, és meghaljanak.
(A Stuttgarter Zeitung a következőképpen foglalja össze az ujjongva ünnepelt premier után a darabot: Vámos rendkívül izgalmasan meséli el a történetet, akár egy fergeteges vágómunkával készült filmet is láthatnánk a színpadon. A klasszikus akadémikus táncból kiindulva briliáns, polifonikus tömegjeleneteiben rendkívül hatásosan formálta meg a történetet. Csodálatosan tiszta költészettel telített Pas de deux-k, ügyesen átpszichologizált szólisták és a társulat…)
Montague-k, veronai család
Rómeó: Daichi UEMATSU
Montague, Rómeó apja: HORVÁTH István
Mercutio, Rómeó barátja: SZANYI Tamás
Benvolio, Rómeó barátja: Thierry JAQUEMET
Capuletek, veronai család
Júlia: BERZÉKI Melinda
Capulet, Júlia apja: PÁTKAI Balázs Harangozó-díjas
Capuletné, Júlia anyja: KARA Zsuzsanna
Tybalt, Capuletné unokaöccse: JEKLI Zoltán
Testőrök: Artem POZDEEV, ENGELBRECHT Patrik
Páris, Júlia kérője: Alexey DOLBILOV
Lőrinc barát: SEBESTYÉN Bálint Harangozó-díjas
Több szerepben
Tetiana BARANOVSKA, CSERPÁK Szabina Harangozó-díjas, BÁLINT Adél, HERKOVICS Eszter Adria, MARJAI Lili, MATUZA Adrienn, Tatiana SHIPILOVA,SZALAI Judit, SZENDREI Georgina, TÜŰ Barbara, VARGA Ágnes
HORVÁTH Krisztián, HORVÁTH Kada, Luigi IANNONE, Luka DIMIC, Thales SOARES DE ARAÚJO
Közreműködik: VARGA György
Zene: Szergej Prokofjev
Asszisztensek: Joyce Cuoco, Alexej Afanassiev, Kara Zsuzsanna
Díszlet, jelmez: Michael Scott
Fény: Klaus Gärditz, Hécz Péter